Az Olimpia nagyon közeleg, így a londoniak minden eseményt kihasználnak, hogy népszerűsítsék az ötkarikás játékokat.
Remek lehetőség kínálkozott a Mini autógyár előtt, hiszen a legújabb „special edition” kiadásának reklámozását egybeköthették a 2012-es Londoni Olimpia népszerűsítésével. A Mini London 2012 Edition megérkezett, s ha már kigurultak, egyből három példánnyal örvendeztették meg a járókelőket. A Minik egymás mellé parkoltak, mégpedig jó szorosan, hogy ezzel is segítsék az angolok távolugró-bajnokát, J.J. Jegede-et, aki mint mindig, most is tette a dolgát. A chili-vörös, az ezüstfehér, valamint a villám-kék színekben pompázó Mini London 2012 Edition Cooper-modellek D, S, valamint SD variációkban lesznek majdan elérhetőek. Valamennyijükre szép 17-colos szürke felniket fabrikáltak, s minden bizonnyal nagy kedvenc lesz a piros-fehér-kék belső ülésvarrás is, az olyan különleges extrák mellett, mint a bőrből készült sportülések, valamint a krómozott kilincsek. Az egyik legizgalmasabb része az autónak azonban a műszerfal lesz, ám most távolodjunk el egy kicsit a vezetőoldalról. A baloldali ülésen helyet foglaló utas maga előtt láthatja a műszerfalba gravírozott „London Skyline” elnevezésű kis grafikát, melyen a főváros minden nevezetessége megtalálható lesz. Az autó tetején, s az üléseken az 2012-es Olimpiai Játékok hivatalos logója is helyet kapott.