Bill Clinton körét is elfújta a szél a Humana Challenge-en

Írta: Esztergályos Máté

2012. január 23. hétfő, 12:30
AddThis Social Bookmark Button

Amikor szombaton a szél a tóba borított egy nagy eredményjelző táblát, valamint több fát is kicsavart a földből, Mark Wilson ráeszmélt, hogy jobb lenne visszavonulót fújni. Elvégre jobb a békesség.

bill_clinton_Humana_Challenge_2012_01_23_4Wilson és társai inkább örültek, hogy kivárhatják az esőszünetet, majd vasárnap visszatérnek a pályára, hogy lejátsszák a harmadik fordulót a maratonira nyúló egykori Bob Hope Classic tornán. Wilson szombaton háromütéses előnnyel menekült fedél alá, összesen par alatt 21-gyel, míg mögötte Ben Crane állt ekkor. A közel 60 km/h-s sebességgel süvítő széllökések komoly károkat okoztak mindhárom pályán, ráadásul az időjárás még a korábbi elnök Bill Clinton, s Greg Norman játszmájába is közbeszólt. „Úgy érzem, hogy jó döntés született.” – Mondta Wilson. „Nem szeretnénk, ha bárki is megsérülne.” A pro-am verseny tehát a harmadik fordulóval vasárnap reggel folytatódik – ekkor már az amatőrök nélkül. A vasárnapi játéknapon kívánják megtenni a negyedik távot is, mely nem lesz egyszerű feladat. Érdekesség, hogy a versenyen ez 1999 óta az első ilyen jellegű szünet – míg a PGA Touron legutóbb 2009-ben Houstonban találkozhattunk hasonlóval. Szerencsére a széllökések miatt senki nem sérült meg, ám több kellék – köztük egy nagy kijelző tábla és több fa – megrongálódott.

Hirdetés
Hirdetés