Írta: Esztergályos Máté
2012. január 24. kedd, 03:58Az egykori világelső amerikai golfsztár az ESPN-nek adott interjújában beszélt Hank Haney, közeljövőben megjelenő könyvéről, mely mester és tanítványának közös éveit taglalja.
„Azt gondolom, hogy a könyv kifejezetten csalódást keltő, egyáltalán nem profihoz méltó munka.” – Mondta Woods az ESPN.com-nak egy telefoninterjúban. „Különösen azért érzem így, mert olyasvalaki írta meg, akivel együtt dolgoztam és barátként bíztam meg benne. Már volt egy-két meglehetősen egyoldalú könyv rólam és az emberek szerintem pontosan értik, hogy ez csak a pénzről szól. Nem fogom az időmet pocsékolni az elolvasására.” Ahogyan arról már a golfandprime.hu blogja a golfdroid.blog.hu is beszámolt, Hank Haney január elején jelentette be, hogy The Big Miss címen könyvet ír a Tiger Woods-szal eltöltött évek viszontagságairól. Ugye ebben az időintervallumban házasodott meg a golfozó, született meg két gyermeke, s nyert hat major-tornát. Ám a magánéletében is komoly változások történtek, amikor 2009-ben kirobbant a szexbotránya, így nem csoda ha Woods félti az esetleges titkait, hiszen Haney nyilvánvalóan minden részletet pontosan ismert. Az egykori edző amúgy már reagált Tiger nyilatkozatára, mikroblogján a következőképpen fogalmazott: „A The Big Miss című könyvem golftörténelem. Testközelből tapasztalhattam meg azt a nagyszerűséget, melyről napról napra kérdéseket tettek fel nekem az emberek. Most egy tisztességes és őszinte módon szeretném megosztani a gondolataimat.” A könyv március 27-én, egy héttel a Masters előtt kerülhet a boltokba.
Kapcsolódó cikkek
- The Players Championship – Startol a sztármezőny
- Quail Hollow – A golf triumvirátusa visszatér a greenre
- Masters – Tiger? McIlroy? Westwood? Mickelson? Donald? Mahan?
- 30 hónap után az első PGA Tour-győzelem
- Egy fotós miatt meghúzta derekát, majd 64-et ütött a Pro-Am-en
- A „Tigrissel” rajtol az Arnold Palmer Invitational
- „Jövő héten már ott lehetek az Arnold Palmer Invitational-en”
- WGC Cadillac Championship – McIlroy, Woods, Mickelson is a kalapban
- Woods tornát tornára halmoz az áprilisi Masters előtt
- Pebble Beach National Pro-Am – A gigászok csatáját hozta a finis




