Írta: Esztergályos Máté
2012. január 26. csütörtök, 04:02Hat évvel ezelőtt, Rory McIlroy még nyakában a kölcsönkapott kamerájával átbújt a kötelek alatt, hogy lencsevégre kapja hősét a Abu Dhabi Championship tornán. Akkor a reményteli amatőr játékos ugyan nem jutott tovább, ám a példakép az első helyen végzett.
Ki gondolta volna, hogy pár esztendővel később is ott lesz a két versenyző a tornán, ám ezúttal abszolút riválisokként. Pedig így van, Rory McIlroy és Tiger Woods a verseny két főattrakciója. A 22 éves titánnak természetesen már ki volt kövezve az út a Abu Dhabi Championship tornára, miután, amolyan Tiger Woods fénykorára emlékeztető nyolc ütéssel megnyerte a tavalyi U.S. Opent. „Úgy nőttem fel, hogy az elmúlt tizenöt évben csakis Tigert csodáltam. De hát ez nyilvánvaló, hiszen ő volt a golf arca, s higgyék el nekem, mind a mai napig ő az. A legtöbb játékosnak ő húzta meg a szintet a golfban.” – Mondta McIlroy a példaképről, aki a fiatal golfozó szerint a közeljövőben újra magára talál, s még több major tornán fog remekelni. Az észak-ír McIlroy ráadásul kifejezetten fel van tüzelve, hiszen Tigerrel és Luke Donalddal is összecsaphat az első két fordulóban. „Nem sok tornáról mondható el, hogy már a csütörtöki és a pénteki napokat is izgatottan várnánk, ám ez éppenséggel egy ilyen verseny lesz. Tiger ellen mindig óriási dolog játszani, hiszen ekkora nyomás alatt derül csak ki igazán, hogy hol tart jelenleg a játékom és miben kell még javulnom.” – Nyilatkozta a Abu Dhabi Championship egyik legfőbb esélyese.
Kapcsolódó cikkek
- Woods tornát tornára halmoz az áprilisi Masters előtt
- Pebble Beach National Pro-Am – A gigászok csatáját hozta a finis
- McDowell „mandínerből” - Az év (legszerencsésebb) ütése? - videóval!
- Farmers Insurance Open – Kyle Stanley óriásit bukott… Snedeker kihasználta
- Abu Dhabi Golf Championship - Még nem az igazi… Woods lemaradt Rock mögött
- 100% Tiger Woods
- Tiger Woods, ex-edzője könyvéről nyilatkozott: „Nem profihoz méltó munka”
- Johnny Miller: “Tiger idén legalább négy trófeával gazdagodik.”
- McIlroy, Luke Donald és Phil Mickelson sem lesz ott a PGA Tour nyitónapján
- Abu Dhabiban kezdi az idényt a sikerekre éhes Tiger Woods



