Írta: Esztergályos Máté
2012. február 21. kedd, 17:49Yani Tseng aggódva figyelte Ai Miyazato kísérletét az LPGA Thailand 18. lyukánál. Tudta, hogy olyasvalamivel kell előrukkolnia, amivel elkerüli az esetleges rájátszást.
Tseng pedig No.1-hoz méltóan kiállta a próbát, remekül csavarta meg a labdát, mellyel egy pár centis puttot készített elő, így eldőlt a torna sorsa. „Elképesztő ütés volt. Szerintem a hét ütése talán.” – Nyilatkozta Tseng vasárnap. „Pláne úgy, hogy láttam, hogy Ai milyen jó helyre ütött és biztos voltam benne, hogy begurítja majd a labdát. Azt mondtam magamnak: ezt most a lyuk mellé kell ütnöm.” Tseng végül 6-tal par alatt 66 ütéssel fejezte be a kört, míg összesítésben 19-cel került par alá, 269 pontot szerezve a Pattaya Old Course-on a Siam Country Clubban. Pedig nem indult fényesen a torna a tajvani 23 éves sztár számára, hiszen az első fordulóban 73-mal nyitott, ám aztán zsinórban egymás után kétszer is 65 pontot szerzett, így előkelő helyen érkezett meg a záró felvonáshoz. Tseng, győzelmével megvédte címét, s megszerezte élete 13. LPGA Tour elsőségét. Tavaly, emlékezhetünk, az ázsiai golfozó ezen a versenyen szerezte meg a 2011-es LPGA Tour sikerek (köztük az LPGA Championship és a Women’s British Open) közül az elsőt. Az ötszörös major-győztes végül 12 trófeával zárta az évet. Összesen eddig 33 különböző győzelemmel büszkélkedhet.
Kapcsolódó cikkek
- 30 cm-es putt maradt ki, Sun Young Yoo büntetett
- Az „anyatigris” már a héten legendává válhat
- Tseng újabb lehengerlő sikere, ezúttal a Kia Classicen
- Yani Tseng az időjárást is legyőzte, megvan a 14. Tour-győzelme
- Yani Tseng egy ütéssel maradt le, mégis ötödik lett
- New Zealand Women’s Open – A tizennégy éves Ko visszaesett, Wright kihasználta
- Women’s Australian Open – Tseng nagyot bukott, Korda lehet az új szenzáció
- Woman’s Australian Open – A héten a megújult Yani Tseng is megkezdi szezonját
- Yani Tseng a héten ütőt ragad, hogy felülmúlja tavalyi rekordjait
- Az amerikai Golf Writers Association kihirdette az év győzteseit




