„Maraton” Mark nyerte a Sony Opent - videóval!

Írta: Esztergályos Máté

2011. január 17. hétfő, 12:23
AddThis Social Bookmark Button

A példátlanul hosszú játéknapot végül Mark Wilson bírta a legjobban.

golf-mark-wilsonMark Wilsonnak szinte arra sem volt elegendő ideje, hogy nyugodtan megegye szendvicsét, annyira el volt foglalva a vasárnapi, 36 lyukas maratoni fordulóval. Ám ami ennél is fontosabb, a Sony Open 17. greenjéhez érve rádöbbenhetett: egyetlenegyszer sem bogey-zott a nap folyamán.

Egy közel 3 és fél méteres par puttal indított, majd egy másfél méteres ütéssel zárt, mellyel egész héten bajlódott. Most sikerült.

„Eszembe jutott, mielőtt puttoltam.” Mondja Wilson. „Egész nap nem bogey-ztam, hát minek kezdeném el éppen most? Bizony, eljutott az agyamig, de amint megütöttem a labdát, már nem is gondoltam rá.” A putt bepörgött a lyukba, s Wilson győzelemmel kezdte az idényt, így egyenes út előtt áll élete első Masters-e felé.

Összességében a győztes, 5-tel par alatti 65-öt ütött a reggeli fordulóban, hogy aztán együtéses előnnyel érkezzen a pályára délután. A mindössze hat (!) perces szünetet követően – mely elegendőnek bizonyult egy csirkés szendvics elfogyasztásához, s néhány új golflabda beszerzéséhez – végül 3-mal par alatti 67-tel zárt.

Marino nagy hajrája végül nem volt elegendő ahhoz, hogy utolérje a 16-tal par alatt, 264 ütéssel győzedelmeskedő Wilsont, aki így 990,000 $-t nyert, s élete harmadik golfsikerét könyvelhette el.

 

Hirdetés
Hirdetés