Írta: Esztergályos Máté
2011. február 07. hétfő, 14:05Sorra tolják el a játéknapokat a sivatagban. Közben még a SuperBowl is eldőlt.
Mark Wilson remekül szórakozott a vasárnapi 16. lyuknál, amikor a Phoenix Open harmadik fordulójában sajtfejet öltött magára, s caddie-jével, Chris Jones-szal karöltve a Packers (Green Bay Packers, az idei SuperBowl győztese) összegyűlt rajongótáborának szószólója lett. A wisconsini játékos jelenleg kétütéses előnyt élvezett a második helyen holtversenyben álló három golfozóval szemben, amikor lefújták a vasárnapi fordulót, sötétedésre hivatkozva. Wilson azonban nem szállhat el, hiszen a következő lyuknál nem kevesebb, mint 20,000 néző foglal helyet (alsó képünkön), akik minden bizonnyal nagyon bíznak egy izgalmas, fordulatokkal teli végjátékban. A sárga sapka, valamint a zöld póló a Packers-nek szólt, ám a vasárnapi szép ütések elsősorban Tommy Gainey-nek. A két golfozó döntetlennel zárta harmadik fordulót, miután Gainey egy 4,5 méteress birdie puttot ütött a par-3 12. lyuknál. A 13-as lyuknál már túl sötét volt, így megegyeztek a másnapi folytatásban.
„Sikerült birdie-kel elérnem, elég nehéz lyukaknál is.” Mondta Wilson. „A 4-es vasat használtam, amikor megütöttem a 12-es lyuknál az aznapi legjobbamat, s ezek után már könnyű helyzetem volt a puttal. Remek érzés volt.”
Az első nap, emlékezhetünk, négy lyukat játszottak le, majd 28-at és négyet, vasárnap 31-et, s hétfőre még így is maradt öt zászló Wilsonnak.

Kapcsolódó cikkek
- Phoenix Open: Kyle Stanley - Egyszer lent, egyszer fent
- Sztárhétvége a Phoenix Openen
- Humana Challenge – Wilson hidegben, hidegvérrel nyert
- Kellemes Ünnepeket Kíván a Golfandprime.hu
- Golfnews: a vég
- Új golfpálya épül a 2016-os Riói Olimpiára
- Ladies day az Academyben
- Golfkonferencia a Novotelben
- Budapest Highland Golf Club & Academy – junior tábor
- Demokrata - Republikánus összefogás a golfpályán




