Írta: Esztergályos Máté
2012. január 15. vasárnap, 04:03
A Black Astrum nevű cég a napokban dobja piacra Signature Cardját, azaz egy olyan személyre szabott névjegykártya-sorozatot, melybe apró kis gyémántokat ültettek.
A Signature Carddal a Black Astrum nyíltan azokat a klienseket célozza meg, akik a világ legmagasabb elitjébe tartoznak, s akiknek tulajdonképpen már nem számít a pénz. Persze a kifejezés nem szó szerint értendő, hiszen az ügyfeleknek nagyon is számít a pénz, csak éppen mostanra annyi gyűlt már össze belőle, hogy azt kezdenek vele, amit csak akarnak. Ám ha már szórhatják kedvükre, miért ne éppen a világ legdrágább névjegykártyájára költenék? Egy kártyasorozatban több, mint 30 karát található, míg a bolti ára meghaladhatja az 1000 angol fontot (kb. 400,000 HUF). A kártyákat amúgy 25-ös, 50-es, valamint 100-as kiszerelésben lehet majd beszerezni.

„A Signature Carddal a névjegyek tulajdonosai egy eddig teljesen szokatlan, elegánsan egyedi módon fejezhetik ki önmagukat.” – Mondta Sufian Khawaja, a Black Astrum egyig vezetője. Az értékes svájci összetevőknek köszönhetően a legnemesebb anyagokkal, többek között gyémánttal is dolgoztak a készítők a kártyák előállításakor. Érdekesség, hogy eredetileg egy meglehetősen tehetős közel-keleti család számára állították elő az egyedi ajándékot, mára világméreteket ölthet a gyémántnévjegy-őrület.